Kirándulás az őszi Mátrában
..Emlékeztek, mikor azon az őszi kiránduláson, ott a hegyi sétán...., Hát még azon a másikon, mikor szalonnasütéskor lángot fogott a szalonnám,.... És mikor a vad quadosok közénk hajtottak...
Na és mikor 40-en nem tudtuk meginni a 2 liter bort, amit Baka Pista lelkesen elénk hozott a cáki pincesoron ?...És milyen jót nótáztunk a gelsei fürdőben...
Ilyen és ehhez hasonló emlékek felidézése késztette András Zsuzsit, hogy pár év kihagyása után ismét őszi kirándulást szervezzen. Hű de sokan forszíroztuk. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatig csak összejött az induláshoz szükséges minimális létszám. Azt hiszem 27-en voltunk.
Országunk legmagasabb fekvésű táját végül két irányból vettük támadás alá. Mi szolnokiak
Pákozdi Laciék Picassójával vágtunk neki a festői tájnak, hogy aztán szinte hajszálra a megbeszélt időpontban találkozzunk a Szekszárdról busszal érkező klubtársainkkal a világörökségi címet is birtokló hangulatos Hollókő egyik parkolójában. Kedves idegen vezetőnk kalauzolásával hamar körbejártuk a maroknyi falut. Gyönyörű muskátlik színezték a jellegzetes fehér falú palóc házak apró kis ablakait. Népviseletbe öltözött menyecskék ízes palócos beszédjükkel invitáltak bennünket a tájház, a postamúzeum, a babamúzeum és más látnivalók megcsodálására. Az biztos, hogy nagyon szép dolgokat láttunk. Az is biztos, hogy kevesen vállalnánk az ott élők életformáját, hisz a cím megtartásához az „élő falu” szükséges. (Hej én bizony „tájházban” éltem le gyermekkorom nagy részét. Jobb azt megnézni, aztán hazamenni és élni a sajátban, ami nem táj )
Rövid körséta és csoport-fényképezés után be a buszba és inóc (de nem Kisinóc) a szálláshelyre a Sástóhoz. Az Oxigén-Adrenalin Park egyik kellemes épületében jelölték ki szobáinkat. Szerintem nagyszerű szálláshely remek környezetben. Itt rövid tájékoztatót kaptunk Zsuzsitól a további programjainkról, a vacsora és reggeli helyéről és mikéntjéről. Majd irány a tóparti kisvendéglő. Miután valahogy sikerült elhelyezkedni az általunk zsúfolásig töltött étteremben, a fáradtabbak gyorsan lenyelték a palócleves-sertéspörkölt kombinációból álló vacsorát, mert a busznak menni kellett vissza.
A merészebbek azonban gondosabb rágásba merültünk, hisz mindegy, hogy a vaksötétben az ismeretlen erdőben, kitudja hányszáz lépcsőn hogyan botorkálunk haza. Vagyis ettünk, ittunk, társalogtunk az egyébként barátságos vendéglős házaspárral is. Aztán Anyuka vágyakozva megkérdezte: és mikor lesz rántotthús?? Majd vasárnap ! Ez aztán megadta a hangulatot meg a témát a további étkezésekkel kapcsolatos beszélgetésekhez. Tányérról körbe-lelógósat ígért a főúr, persze azt nem mondta, hogy az is ugyanakkorából lesz kikalapálva és keményítve, mint a többi.
Miután kiittuk összes (jó?) borából a vendéglőt, startot vettünk a sötétben, de merre??. Még jó, hogy András Laciék még a nyáron tettek errefelé egy kirándulást, és elegendő helyismeretet tároltak be, hogy kalauzolják a csüggedő gárdát fel a lépcsősoron. Meg, hogy Wind Lacinak véletlenül zsebében volt a fejlámpája, ami a helyére került. Aztán egyszer csak felértünk.
A jó kedvünk azonban itt nem ért véget. Meg persze dőlt a lé, elő kerültek a jó fajta pálinkák és borok, meg sütemények is. De ha maga a találkozás önmagában nem is lett volna elegendő ok az ünneplésre, Anyuka direkt erre az alkalomra töltötte be az 54. évét. E szép kerek évforduló alkalmából egy szép kerek - 27 szeletes - tortával köszöntöttük, amit aztán a könnyei és a tűzijáték elfogyása után segítettünk neki megenni. Igazán leírnám ide, hogy mik történtek még aznap este, de nem kifejezetten emlékező-képesség erősítőket szedegettünk, azt tudom.
.
Közben bepöfögött Gyöngyike, a füstös-gőzös. Sípos Pista bácsi megrakta a kályhát és már indultunk is Lajosházára, hogy a bátrabbak onnan vissza túrázzanak a Sás-tóhoz. Hát Gyöngyikével végig nosztalgiáztuk az emelkedőt, ameddig bírta, aztán a nehezére átvette a szerelvényt egy diesel. Néhányan nem bízva túra képességükben vissza Gyöngyikéztek, majd mire mi a többiek végig sétáltuk a gyönyörű avarral borított erdei-hegyi turista utat, meg újra megmásztuk a 201,5 lépcsős hazautat, ők is hazaértek. A vacsorát most már saját boraink mellett költöttük el, ami jól csúszott a székelykáposztára. Aznap már nem akartunk még egyszer lépcsőt számolni. Az erre szánt energiánkat egy fergeteges nótaestben vezettük le. De előbb Madarász Bandi és Márti még fel és leboboznak egyet, Jutka pedig átsétálja a kőbánya feletti lengő-hidat.
Megint másnap van. Buszos kirándulásra megyünk a környékre. Parádsasváron nagyot sétáltunk, Parádon pedig megnéztük a kocsimúzeumot, a szomszéd teremben pedig annak lóerő részlegét. Hosszas buszozás után elértünk a siroki vár romjai alá. Végül úgy határoztunk, hogy csak várjon tovább. Irány a busszal tovább, mert a kisnánai is vár. Közben néhányszor kellemes emlékeket idézett fel nekünk a mostani Sanyink, mint a régi, ő is ugyanúgy eltévedt párszor. Aztán csak odaértünk a kisnánai várhoz. Kellemesen csalódtunk, mert a koldus-betyárnak kinéző szegénylegény olyan szakszerű történelmi és vártörténeti idegenvezetést csapott, hogy csak na... De élmény volt a vár történetét 3D-s filmen is végignézni. Szálláshelyre hazafelé tartva már többen a vacsorára gondoltak. „Szegezik már Anyukának a rántott szeletet”. De előbb még süssünk szalonnát. Végül kellemes tűzrakóhelyet ötöltek ki Zsuzsiék. Így borkóstoló előtt aperitívnek a sült kolozsvári szalonna hagymával, pálinkával rendesen bealapozott. Mert borkóstolóra mentünk farkasmályi pincesorra. Megvolt. Kedves szekszárdi, szolnoki és soltvadkerti barátaim: hát igenjók a Mi Boraink. Így vacsora előtt már nem is bántuk annyira, hogy a rántotthúst olyan vékonyra kalapálta a szakács, hogy annak vékonyságánál csak a keménysége volt határozottabb. Anyuka mellett Apuka is lelógósat kapott. Úgy, mint korábban a tortánál, itt is be kellett segíteni annak elfogyasztásába. Most már rövidítek, mert fogy az idő. Szóval a mai nóta est már fáradtabbra sikeredett.
Rövid, de jóízű falatozás a hozottból - hisz dél van -, aztán irány Galyatető. Na, ez már kissé meredek. De mit nekünk rutinos túrázóknak második legmagasabb csúcsunk megmászása. Pláne, ha majd' a célig négy keréken gördülünk fel. Aki még ebben sem fáradt el, bátran nekivágott a kilátó tetejére vezető lépcsőfokok összeszámolásához. Hát néhány elrozsdásodott trepnit azért át kellett ugrani, hogy ne kelljen ismét a földszintről kezdeni a számolást (Ha tudnánk, mennyi lépcsőzés vár még ránk...). Aki aztán megpróbálta, fel is jutott a csúcsra, még ha egyesek keserves szuszogással, kezdtük is növelni az amúgy is ködös levegő páratartalmát. De megérte, szép volt a panoráma.
Azért itt rögtön megjegyezném, hogy panaszunk nem lehet az időjárásra. Néha ugyan csak cseppnyi híja volt, hogy nem esett, szinte minden programunkhoz jutott néhány órás napsütés is.
Ha már így belejöttünk a lendületbe, beszállás, aztán meg sem álltunk Kékestetőig. Csakúgy, mint Galyatetőn, itt is rendkívüli friss, tiszta levegő fogadott minket, szinte szívni sem kellett, csak hagyni, hogy szétáradjon tüdőnkben. És hát itt is szinte a csúcsig vittek a kerekek, de hát sokan csak így bírtuk.
Meghatottan jártuk körbe az emlékhelyet, melyet azon motorosoknak állítottak, akiknek saját, vagy mások hibájából az országutak kanyargóiban szakadt el életük fonala. Nyugodjanak békében !
Szombaton sűrű programos napra ébredtünk. Először is városnézésre indultunk Gyöngyösre. Itt először a Mátra Művelődési központba vezetett minket az idegenvezető. Kimerítő részletességgel ismertette a előcsarnok egyik fő falát díszítő, Szinte Gábor 50 m2-es üvegfestménye történetét, amely hat képen Gyöngyös történetét jeleníti meg. Majd a Ferences Plébániatemplomot néztük meg, melyet a Báthory család az 1400-as években a Ferences rend számára épített. Szerencsénkre kinyitották nekünk ha csak rövid időre is a Ferences Műemlékkönyvtárat, mely hosszú múltra tekint vissza. Már a 16. században nagy könyvállománnyal rendelkezett.. Felbecsülhetetlen gyűjteményéről szakszerű tájékoztatást hallgattunk meg. Ezután a Huszár Lajos éremtárban mutatta be nekünk az idegenvezető a „Magyarország 1000 éves története érmeken és emlékérmeken” című kiállítást, mely gyűjtemény felöleli Magyarország 1000 éves történelmét Szent István dénárjától a mai forintig. A Mátra Múzeum természettudományi kiállítását néztük meg ezt követően, ahol a rovarok, erdei és mezei állatok, madarak és vízi különlegességek, csúszó-mászók érzékeltették az életformák sokszínűségét.
Hétfő már a hazakészülődés jegyében indult. Még Farkasék, meg Wind Laci boboztak egyet. Aztán irány a Ceglédi dobmúzeum. Hát erről már csak felsőfokon lehet beszélni. Remélhetőleg mindenki saját szemével és fülével készített 3D-s felvételt. Elismerés és tisztelet jár érte Kármán Sándornak, 30 éves kitartó gyűjtőmunkájáért, aki a lelkiismeretes tárlatvezetést virtuóz dobszólóval zárta, bizonyítva, hogy nemcsak a szavak embere.
Végül a Termálfürdőben lazítottuk el fáradt végtagjainkat. Itt is gyorsan elgurult az idő.
Jól sikerült, szép emlékeket hagyó kirándulás volt.
Köszönjük a szervezőknek, meg egymásnak.