TTE évzáró vacsorája

 

   
       

 

 

 

 

A hagyományokhoz híven az idén is vacsorával zártuk a 2011-es kempingezési évünket.
A Mészáros Borház és Pincében mintegy 40 fő vett részt a borkóstolóval egybekötött évzáró klubestünkön.

 

 

 

Orbán Mihály az Egyesület elnöke köszöntötte a megjelent tagokat, röviden értékelte az idei rendezvényeket, a teljesség igénye nélkül kiemelve egy-két jól sikerült összejövetelt.

 

 

Deméné Margit a 2012. évre tervezett találkozókról tájékoztatta az egyesületi tagokat, melyet a jelenlévők elfogadtak.

 

 

 

 

A program hivatalos része után következett a borok kóstolása, 1-1 fehér és rose bor megízlelése után következtek a testesebb vörös borok, természetesen nem maradhatott ki a kínálatból a szekszárdi Bikavér sem.

 

 

 

 

A borok erejét tükrözte, hogy a társaság egyre nagyobb hangerővel próbálta megbeszélni a bemutatott borok minőségét.
A borkóstoló után rövid pincenézés következett, majd elfogyasztottuk a finom vacsorát.

 

Az est további része jó hangulatú beszélgetéssel, a finomabbnál finomabb borok ízlelgetésével, a jövő évi találkozók programjainak tervezésével telt el.

 

   

Minden kedves egyesületi tagunknak Boldog Karácsonyt és sok-sok kempingezéssel eltöltött Új Évet kívánunk.

                                                           TTE vezetősége

 

 

   
   
további képek
Vissza a főoldalra